2012. július 13., péntek

Három féle sárgabarck lekvár

A legfinomabb lekvár a világon a sárgabarack lekvár. Szerintem. Persze vannak nagyon finomak más gyümölcsökből, de akkor is ez a legfinomabb. Úgy is nagyon szeretem, ha nem kap semmi extra ízesítést. Anyukám így készíti és tőle szoktam kapni jónéhány üveggel. Én most többféle ízesítést próbáltam ki és mind nagyon finom lett. 3 kg sárgabarackot vettem a piacon. Tudtam, hogy egyszerre ennyivel fogok tudni megbirkózni. Hámozás, magozás, befőzés, dunsztolás.
A vaníliával és vodkával való ízesítés adta magát, hiszen ezt kóstoltam Tündétől, és biztos voltam benne, amint érik a sárgabarack ilyet fogok készíteni.  A meggyel való párosítás pedig nagy kedvencem. A Brót pékségben szoktam néha venni ilyet, Susanne Daucher  készíti. Bíztam benne, hogy amikor megjelenik a hazai sárgabarack, akkor lesz még meggy is. Az a hatalmas szemű, finom édes fajta.
A ribizlivel való párosítás hirtelen ötlet volt. Vettem 30 dkg ribizlit, mert szép volt. Pedig annyira nem szeretem, magában nem is tudtam volna elképzelni, de így barackkal zseniális párosítás. Icipici Grand Marnier likőrrel megbolondítottam. (remélem ezt a mondatot a férjem nem olvassa)
Az eljárás mindenhol ugyanaz. Gyümölcsöket megmossuk, előkészítjük.  A ribizlit szárától megszabadítjuk, majd átpasszírozzuk, a meggyet kimagozzuk, sárgabarackot néhány másodpercre forró vízbe dobjuk, majd kiszedjük a jeges vízbe. Lehúzzuk a héját (mert így sokkal finomabb a lekvár) és kimagozzuk. A gyümölcsökhöz mérjük a cukrot, meglocsoljuk a citrom levével, belekeverjük a dzsemfixet és felfőzzük. Néhány percig rotyogtatjuk, ha kell turmixoljuk, a habot leszedjük róla, majd forrón az előzőleg sterilizált üvegekbe szedjük. Kupakot rácsavarjuk, fejtetőre állítjuk az üveget, így tesszük a száraz dunsztba esetemben egy vastag plédbe bugyolálom és ott hagyjuk kihűlni. Másnap szépen felcímkézzük és  felpakoljuk a kamrapolcra. Közben pedig gyönyörködünk kicsit az alkotásunkban, mert olyan szép színűek lettek ezek a lekvárok.

Sárgabarck-ribizli Grand Marnier likőrrel:
(25 dkg passzírozott ribizli, 75 dkg magozott, hámozott sárgabarack, fél citrom leve, 15 dkg nádcukor, fél csomag 2:1 dzsemfix, 2 evőkanál Grand Marnier likőr)



Sárgabarack-meggy:
(40 dkg meggy kimagozva, 80 dkg sárgabarack, fél citrom leve, 15 dkg nádcukor, fél csomag dzsemfix 2:1)


Sárgabarack vaníliával és vodkával:
(1,2 kg sárgabarack hámozva és kimagozva, 2 rúd vanília magjai kikaparva, a rudak az üvegekben elosztva, 4 evőkanál vodka, 15 dkg nádcukor, fél csomag dzsemfix 2:1)




Készítettem hagyományos sárgabarack lekvárt is, megmutatom azt is:



6 megjegyzés:

  1. Kriszta, ismét szuperek a receptek! Ma elkészítettem a vaníliásat és a meggyeset is, harmadiknak naranccsal párosítottam a barackot, annak tavaly hatalmas sikere volt. Nekem a végére a vaníliás lett a favoritom, bár a meggyes is isteni lett. Holnap jöhet az áfonya! Köszönöm a recepteket mégegyszer! :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi Brigi a visszajelzést. Örülök, hogy ízlettek. Én még mindig nem tudom eldönteni melyik a kedvenc a három közül, mindig az amit épp kóstolok.
    Ez a narancsos izgalmasan hangzik. Annyi minden jól áll a sárgabaracknak. Lehet kipróbálom.

    VálaszTörlés
  3. Jáááj, nem is tudom melyiket válasszam... Megint elkapott a befőzési láz és hiába csináltam egy szűk listát arról, hogy miket fogok dzsemesíteni a piacon mindig elkap a hév, aztán meg ha ennyi izgi receptet látok... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam az idén sárgabarackból csak sima lesz. No nem azért, mert ne lenne mind nagyon finom, de a család sárgabarackból csak a simát ette, az pedig nem jó biznisz, ha az összes ízesítettet én eszem meg.
      Nekem a fentiek közül a ribizlis volt a kedvenc.
      Egyet nem érdemes lespórolni, a sárgabarackok héjának a lehúzását, sokkal-sokkal finomabb úgy a dzsem és a lekvár, szerintem.

      Törlés
    2. Nah,pont azt nem csinaltam meg ;-) majd jovore. Most van ket kozepes meggyes, meg ugyanannyi vanilias es meg en is tervezek jovoheten egy nagyobb adag simat,mert ahogy irod, ferjem is inkabb azt preferalja ;-) megcsinaltam a bodzas epret, a cseresznyet es meg a portois afonyaval is kacerkodom,de ez is olyan amit en ennek... Nekem meg ott lesz meg rozmaringos szeder es zolddio kulonlegessegnek ;-)

      Törlés
    3. A portóis áfonyát ne hagyd ki. A bodzás eperrel vetekszik az első helyért nálam/nálunk. Gyakorlatilag ez a két ízesített, amit gyerek is, férj is nagyon szívesen.
      FB-on olvastam, hogy a csokis meggy lett a best. Egyszer kóstoltam egy szeder-meggy-csoki-cseresznyepálinka lekvárt. Az húúúúú kategória. Oda voltam érte.

      Törlés