2012. július 17., kedd

Portóis áfonya lekvár fahéjjal

Külön posztot érdemel, annyira finom lett. Ahogy a gyönyörű hamvas kék kis golyók finom és gyönyörű lila szósszá lényegülnek át. Imádtam főzni, imádni fogom felbontani az üveget majd a hűvös esős napokon.
Először ízesítés nélkül készítettem. Igazán kis mennyiséget, 60 dkg gyümölcsből 3 db 200 ml-es üveg telt meg. Tudtam, hogy ilyet kell még készítem, mert ez pillanatok alatt el fog fogyni, és a Szüleimnek is akartam belőle  adni. 
A következő körben már kicsit több mint dupla mennyiséggel indítottam. Pont felforrt az első adag, mikor hívott a barátnőm. Kérdezte, mit csinálok, mondtam áfonyalekvárt. Jött is egyből a kérdés, mit teszek bele. Mondom semmit, ez így lesz finom. Mire letettük a telefont előkerült a fahéj és a portói. Mondanom se kell, az áfonyalekváros lábosban landolt mindkettő. Eszméletlenül finom lett. Még most is érzem az illatát. Próbáljátok ki! Tudom, egyáltalán nem olcsó gyümölcs. Sőt, kifejezetten drága. De szerintem még ezen az áron is megéri néhány üveggel készíteni. Már csak azért is mert pikk-pakk elkészül.





Hozzávalók:
Sima áfonyalekvár: 90 dkg áfonya, fél lime leve, 10 dkg nádcukor, fél csomag dzsemfix 2:1

Portóis áfonyalekvár fahéjjal: 90 dkg áfonya, fél lime leve, 10 dkg nádcukor, fél csomag dzsemfix 2:1, 1 rúd fahéj, 4 evőkanál portói bor

Elkészítés: 
Az áfonyaszemeket megmossuk, lecsöpögtetjük. Átválogatjuk, ha találunk benne esetleg nem ép szemeket, azt kivesszük, az estlegesen előforduló szárakat leszedjük. Összekeverjük a cukorral, dzsemfix-vel, lime levével és lassan elkezdjük melegíteni. Szépen elkezd levet engedni és a hamvas kék gyümölcs hamarosan lila folyadékká változik. Ekkor beletesszük a fahéj darabokat és beleöntjük a portóit. Néhány percig rotyogtatjuk, a habot leszedjük róla, forrón sterilizált üvegekbe töltjük. Mehet rá a kupak, fejtetőre állítjuk és így tekerjük az üvegeket egy vastag plédbe.8 kis üveg lett belőle, másnapra hűl ki a dunsztba.

6 megjegyzés:

  1. Tavaly én is tettem el áfonyát, és karácsonykor nagyon jól jött! A portóis is nagyon finom lehet! Bevéstem magamnak! :)

    VálaszTörlés
  2. Hű, de finom lehet!Címkét honnan nyomtatsz?

    VálaszTörlés
  3. Gyöngyörűek - és az a kanál, meseszép
    Ági

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen!
    kamrapolc, remélem marad karácsonyig belőle, jól eldugom az ajándéknak szánt üvegeket.
    Ezek a címkék öntapadósak és a Dolcevita Konyha webáruházból vannak.

    VálaszTörlés
  5. Nah,nekem idén kimarad a lekvárfőzés :S Mondjuk még van is tavalyról néhány üveg :) Pedig a mandulás-barackos és a nektarinos nagy kedvenc volt, csak félő, ha idén is megcsinálom, akkor a most meglévők még jövőre is a polcon lesznek :P

    VálaszTörlés