2014. július 31., csütörtök

Kakaós csiga

Egy ideje el van már mentve két kakaós csiga recept is, Noémié és Anikóé. De eddig még nem sütöttem meg egyiket sem. Ill. egyszer, leveles tésztából készítettem, de nekem az a verzió nem igazán jött be. A kakaós csigát a család legifjabb tagja nagyon szereti, mostanában viszont egyre inkább nehézségbe ütközik egy finom verzió beszerzése. A pékségek kritikán aluli minőségűt kínálnak, a hiper- és szupermarketek pékségeit pedig már évek óta hanyagoljuk, ugyanezen okból. Az egyetlen jó pékség az iskolához van közel, most viszont nyári szünet lévén az sem esik útba.
Amit most sütöttem, az nagyon finom lett. Egy fonott kalács tésztáját vettem alapul. Legközelebb annyit változtatok még rajta, hogy az olvasztott vajjal bátrabban kenem a tésztát, és cukorból is mehet egy leheletnyivel több a kakaópor mellé, pedig nem is vagyok igazán édes szájú. A receptben viszont úgy írom le, ahogy most készítettem. 
Extra tipp: a levágott végeket összegyúrva próbára készült 4 db pizzás csiga is. Nem lettek olyan fotogének, mint ezek a kakaósak, az ízük viszont. Na az zseniális volt. Legközelebb lefotózom azt is. (Recept nem bonyolult, ugyanezt a tésztát használva házi sűrített paradicsom, olívaolaj és ketchup keverékével kentem meg a kinyújtott tésztát, a kertből oreganót és bazsalikomleveleket tépkedtem rá, feltekertem, szeleteltem, tepsibe tettem, megszórtam bőven reszelt sajttal, sima trapistával és megsütöttem légkeverésen, 200 fokon, kb. 10 perc alatt.)
Ui. A szívószálak az eztettem boltból, ahol tuti dolgok vannak.




Hozzávalók a tésztához:
500 g liszt
300 ml langyos tej
3 tojás sárgája
25 g élesztő
80 g porcukor
80 g olvasztott vaj

Hozzávalók még:
4 evőkanálnyi olvasztott vaj
50 g porcukor
50 g natúr kakaópor

Végén porcukor meghinteni

Elkészítés: 
A lisztet egy tálba átszitáljuk.
A langyos tejbe teszünk 1 evőkanál porcukrot, az élesztőt belemorzsoljuk és felfuttatjuk. A lisztbe mélyedést készítünk, beleöntjük az élesztős tejet, az összes többi hozzávalót, vajat, tojássárgáját, maradék porcukrot és szép fényes tésztát dagasztunk belőle. Egy meleg huzatmentes helyen 1 órát hagyjuk pihenni.

A sütőt előmelegítjük 180 fokra.

A tésztát fél cm vastagra kinyújtjuk. Felolvasztjuk a 4 evőkanálnyi vajat és egy ecsettel elkenjük a kinyújtott tésztán. Egy szitán keresztül meghintjük kakaóporral, jó bőven, hogy a tésztát teljesen eltakarja sehol ne látszódjon át. A kakaós rétegre porcukros réteget szitálunk, annyit, hogy teljesen betakarja a kakaóport. 
Az egészet feltekerjük, a roládot 1,5-2 cm-es szeletekre vágjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük és lefedve még 20 percet pihenni hagyjuk. 
Végül betesszük a forró sütőbe és 15 perc alatt légkeveréssel készre sütjük. Ha már langyos, porcukrot szórhatunk rá. Langyosan a legfinomabb egy pohár hideg tejjel vagy csak úgy magában.

2014. június 30., hétfő

Sárgarépa krémleves pácolt kecskesajttal-virtuális babaköszöntő

Kedves Aliz!
Néhány hónapja vásárlás közben véletlenül összetalálkoztunk, már akkor is gyönyörű kismama voltál. Most nagy örömmel hallottam kislányod megérkezéséről. Nagyon sok boldogságot és nagyon jó egészséget kívánok mindkettőtöknek és az egész családodnak. Kívánom,  hogy az anyaságban legyen nagyon sok örömöd, hiszen ez a legszebb dolog a világon, még ha néha oly nehéz is.
Mivel még mindig nagyon jól emlékszem, az első hónapok nehézségeire, hogy milyen jól tud esni, ha valaki  egy finom tál ételt készít, ezért most Neked készítettünk egy kosárra való finomságot. Én egy finom levessel készültem Neked, amit zsenge répából készítettem, amit szüleim kertjében szedtünk. A levest egy kis pácolt kecskesajttal dobtam fel. Fogadd szeretettel ezt a virtuális kényeztetést és köszöntést. Remélem ízleni fog!

Alíz blogjába érdemes benézni,mert sok különleges étel receptje mellett portugál recepteket is találunk nála, sőt ehető virágokat és sajtkészítés fortélyait is.



Hozzávalók: 
2 csokor zsenge sárgarépa, olívaolaj, zöldség alaplé, római kömény,
20 dkg krémes kecskesajt, néhány friss rozmaringlevél, kb 1 dl olívaolaj, 1 narancs leve, 1 kávéskanál méz, pankó morzsa

Elkészítés:
A sárgarépákat meghámozzuk, karikázzuk és  olívaolajon dinszteljük. Ezután felöntjük zöldség alaplével, puhára főzzük, ha kell sózzuk, ízesítjük római köménnyel és ha kicsit hűlt, krémesre turmixoljuk.

A narancs levét a rozmaringlevéllel és az olívaolajjal elkeverjük. A krémes kecskesajtból pici golyókat formázunk és a páclébe tesszük egy éjszakára. Másnap a páclevet lecsepegtetjük a kecskesajtról és pirított pankó morzsába hempergetjük. Ezt adjuk a leves betétjének.
A kecskesajt pácleve pedig kitűnő salátaöntet


Bloggertársaim pedig az alábbi finomságokkal készültek:

Ami - Colors in the kitchen: Zöldséges rizspite  
Anikó - Coffeinmentes: Citromos vajas piskóta 
Csilla - Mimi és Mama Minikonyhája:  Zabpelyhes datolyás madeleine  
Erika - Dublin felett az ég: Vöröslencsés spárgaleves
Gabi - Rakottkert: Kecskesajtos sült barack
Katuci - Katuci konyhája: Sárgabarack örvényes vaníliafagyi  
Ildinyó: Hozzávalók egy csipetnyi szeretet: Bazsalikomos őszibarackos smothie
Zsuzsa Bonbon Mánia - Jeges kávé

2014. június 11., szerda

Helló nyár!

Hőségételeknek is hívhatnánk ezeket a főzés nélkül, vagy néhány perces főzéssel letudható és hidegen fogyasztható ételeket.. Ezek receptjeit gyűjtöttem csokorba, mert enni a kánikulában is kell, fagyin mégsem élhet az ember. Ilyenkor persze a vízparton lenne a legjobb, de a héten még iskola. Utána viszont VAKÁCIÓ!









Kapros tökfőzelék

Hideg tökleves kaporolajjal (Chili&Vanília)

Végül 2 leves, melynél a sütő bekapcsolást nem ússzuk meg, viszont hidegen zseniális levesek:

Sült paradicsom leves (Chili&Vanília)

Sült paprikás jéghideg gazpacho (coffeinmentes)






2014. június 10., kedd

Karamellizált fehér csokoládés pohárkrém mangóval

Tudom, tudom, itt most valamilyen epres vagy cseresznyés finomságnak kellene lennie, de a napokban jelentős mennyiségű különleges csokoládéhoz jutottam némi félreértés után, ez a csoki pedig ennek a desszertnek az alapja. A fotó tavaly ilyenkor készült, a desszert a napokban ismét.
A recept akkor nem került fel ide, mert ennek a különleges csokoládénak a beszerzése igen nehézkes. Pont ez volt a félreértés alapja is, mondtam a barátnőmnek, ha már ott vagy a boltban, hozol fél kg-ot? Erre beállított egy 3 kg-os csomaggal, mert nem volt kisebb kiszerelés. Mondjuk lefeleztük a csomagot, de így is van 1,5 kilogrammnyi. Jajj....
Bár finom édes mangót sem olyan könnyű találni, de a Valrhona "szőke" csokoládéjának beszerzése még nehézkesebb, amit Dulcey néven kell keresni.(Itt)
Viszont egy kedves bloggerina kolléga, Zsuzsi szépen kikísérletezte, fehér csokiból hogyan is lehet elkészíteni karamellizált fehér csokit, Praliné Paradicsom blogon megtaláljátok.
Egy másik barátnőm szerint ez a desszert sima fehér csokival is nagyon finom. Friss mangó helyett simán működik fagyasztott mangó pürével, vagy konzervvel. Azok sokszor finomabbak is, mint friss társaik.
Akárhányszor csak ránézek a konyhában a rengeteg csokira, mindig eszembe jut a találkozás rég nem látott barátnőmmel és hogy mennyit nevettünk. A könnyünk majd kicsordult. 
A recept alapját a Csillagánizs Főzőiskolában készített karamellizált panna cotta banános mangólekvárral nevű desszert adta.



Hozzávalók: 
100 g tej, 200 g tejszín, 140 g "szőke" csokoládé 10 g cukor, (1,5 g zselatinpor, ha panna cottát szeretnénk)
1 friss mangó, 1 ek cukor,
1 db passiógyümölcs, bármilyen édes keksz

Elkészítés:
A mangót meghámozzuk, eltávolítjuk a magját,  a cukorral összeturmixoljuk, a poharak aljára kanalazzuk.
A "csokoládét felolvasztjuk, hozzáadjuk a cukrot, a tejet felforraljuk, fokozatosan keverjük az olvasztott csokihoz. Ha kész az emulzió, hozzáadjuk a hideg tejszínt, lassan a mangópürére öntjük egyenlő arányban.
Hűtőbe tesszük. Tálaláskor édes kekszet morzsolunk rá, és a passiógyümölcsből kanalazunk a tetejére.

2014. május 5., hétfő

Nagyon tavaszi saláta a VKF! 63 fordulóra

Minden benne van ebben a salátában, ami jó a tavaszban. Roppanós spárga, édes földieper, zsenge borsóhajtás. Kedvenc tavaszi salátámat variáltam át kicsit és hoztam a VKF! fordulóra, aminek témája  a saláta, mint fő fogás.
Minden néhány hete kezdődött, amikor Anikó blogján egy fantasztikus salátáról olvastam, aminek az alapját a borsóhajtás adta. Mivel nálunk ilyet nem tudunk a boltok polcairól leemelni, ezért némi utánaolvasás után cselekedtem. Az egyik dézsát ezúttal borsóval vetettem be. Mindössze 2 hetet kellett várnom, gyönyörűen kikeltek és már el is készíthettem ezt a remek salátát. Íze olyan mint a finom zsenge borsóé. Rendkívül sokféleképpen felhasználható, nem csak salátába, hanem krémlevesnek, pesztónak vagy szendvicskrémek ízesítésére is.
A spárgát ezúttal serpenyőben, olívaolajon néhány perc alatt megpirítottam. Ettől sokkal ízletesebb lett, mint a korábban alkalmazott blansírozástól.






Hozzávalók 2 adaghoz: 
Két maroknyi borsóhajtás, 8-10 szál zöld spárga, 6-8 szem földieper, 1-2 kisebb krémes, morzsolható kecskesajt, olívaolaj, balzsamecet, só


Elkészítés: 
Az epreket megmossuk, csumáját eltávolítjuk, negyedbe vágjuk. A spárgaszárakat meghámozzuk, félbe vágjuk, forró serpenyőben 1-2 perc alatt pici olívaolajon átsütjük.
Egy tányérba teszünk egy maroknyit a borsóhajtásokból, rátesszük a sült spárgaszárakat, meglocsoljuk enyhén olívaolajjal, picit sózzuk. Ráhalmozzuk az eper szemeket, erre jöhet a balzsamecet, majd a végén a krémes kecskesajtot rámorzsoljuk. 



2014. május 4., vasárnap

Anyák napjára

Gyönyörű Anyák napját kívánok minden édesanyának, nagymamának, dédmamának!

Süssetek, főzzetek ezen a szép napon is együtt.

Anyák napi ünnepi reggeli

 

 

 

Csorba Piroska: Mesélj rólam    

 

Mesélj anya, milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam,
és tehozzád hogyan szóltam
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?


Mesélj rólam, Hogy szerettél? 
Engem is karodba vettél? 
Meleg tejeddel etettél, 
akárcsak a testvéremet? 
Gyönyörködtél akkor bennem, 
úgy neveztél: kicsi lelkem?


És amikor még nem voltam, 
a hasadban rugdalóztam, 
tudtad-e, hogy milyen leszek, 
milyen szépen énekelek? 
Sejtetted, hogy kislány (fiú) leszek?


Mesélj anya! Mesélj rólam.
milyen lettem, amikor már
megszülettem?
Sokat sírtam, vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?
Ha én nem én lettem volna, 
akkor is szerettél volna?


2014. április 22., kedd

Francia bisztrókonyha-főszerepben a könnyedség

Lassan egy éve, hogy főzőesten jártunk. Az a főzőiskola sajnos bezárta kapuit, régi csapatunk pedig akárhányszor összefutottunk vagy beszéltünk telefonon, mindig szóba került, hogy milyen jó is volt, és kezd most már hiányozni egy jó kis főzős este. Aztán az egyik leglelkesebb főzőtársunk kb. 1 hónapja gondolt egy nagyot, és megkérdezett minket, volna-e kedvünk ismét egy közös főzéshez, mert ha igen, akkor megkeresi Pétert, hogy elvállalja-e. 
A hely addigra adott volt, egy estére kibéreltünk egy főzőiskolát. Mindenki igent mondott, így múlt csütörtökön sok-sok szervezés után ismét francia bisztrókonyha főzőest volt, amit ezúton is nagyon szépen köszönünk Panninak, aki kibérelte a helyet, leszervezte az időpontot, egyeztetett a menüről, alapanyagot beszerzett. Nem kis munka volt, de azt gondolom megérte, mert én személy szerint nagyon jól éreztem magam, remélem a többiek is, a hangulat mindenesetre nagyon jó volt. Az ételek, a borok és főleg a desszert. Várvizi Péter ismét fantasztikus menüt rakott össze. Péter ételeivel a Larus Étteremben is találkozhattok. Próbáljátok ki, nem fogtok csalódni.
 A főzőest menüje pedig:

Előétel: Spárga tojáskrémmel
Friss roppanós spárga, fűszeres pankó morzsával és tojáskrémmel (67 fokon főzött tojássárgája)




Főétel: Makréla, karfiolpürével és kékkagyló helyett virágokkal
Makréla, ami ezúttal nagyon finom volt, pedig nem kedvelem. Selymes, citrusos karfiolpürével, fűszeres vörösborecetben főtt lilahagymával, cukorborsóval, tengeri spárgával, mezei virágokkal és almavirággal.





Desszert: Fehércsokoládés, áfonyás, epres "torta"
No, ez mindent vitt. Selymes fehércsokoládés krém Valrhona fehér csokoládéból, friss citrusos málna "lekvár", eper, áfonya, karamell tuille. Zseniális és gyönyörű.





Folyt. köv. június közepén.


2014. április 15., kedd

Rebarbarás pite

Hosszú hallgatás után egy rövid poszttal jelentkezek, még ha sok újdonságot nem is tartogat. Reményeim szerint hamarosan több új recepttel frissül majd a blog.
Az apropó pedig, hogy leporoltam a fényképezőt (jó, azt azért használtam) és a fotózási kellékeket, hogy ilyen gyönyörű rebarbara szárakat kaptam. Repülőn érkeztek egyenesen Angliából. Tudja valaki a választ, hogy nálunk miért nem lehet ilyet kapni? Vagy csak én nem keresem jó helyen?
Recept terén a jól bevált pite recepthez nyúltam, és most is remekül működött, ugyanúgy mint málnával, áfonyával vagy szilvával. Mire a fotózást végéhez értem, még a nap is kisütött.
A rebarbaráról többet  Anikó blogján olvashattok. Akkor jöjjön tehát a recept!




Hozzávalók egy 23 cm átmérőjű pite formához: 

5 tojás
120 g cukor
150 ml teljes tej
150 ml tejszín (minimum 30%-os zsírtartalmú!!! és nem főzőtejszín!!!)
45 g liszt vagy tönkölyliszt
250-300 g rebarbara

egy kevés vaj és teljes kiőrlésű liszt a formát kikenni.


 Elkészítés:  

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A piteformát kivajazzuk és liszttel megszórjuk leheletnyit. 
A rebarbaraszárakat megmossuk és ujjnyi vastagra szeleteljük, majd egy hőálló tál aljába szórjuk. A pitébe szánt cukorból 2 evőkanálnyit rászórunk és 10 percre a sütőbe toljuk.

Amíg a rebarbarák puhulnak a sütőben, a tojásokat a maradék cukorral alaposan elkeverjük, habosítjuk, majd hozzáadjuk a tejet és a tejszínt is, végül pedig a lisztet beleszitáljuk és beleforgatjuk. 
A rebarbarákat átöntjük a kivajazott lisztezett pite formába. (Én első körben a pite formában sütöttem a rebarbarákat, de nem a legjobb ötlet a pitetésztát a forró formába önteni, mert a széle hirtelen megsül és nem lesz szép egyenletes a felülete, látszik is a fotón. )
A tojásos-cukros-tejes keveréket az elősütött rebarbarákra öntjük úgy, hogy azok amennyire lehet a forma alján maradjanak. (Mire megsül a piténk úgyis a tetejére keverednek.) 
Sütőbe tesszük és légkeverés nélkül   40 perc alatt megsütjük. Addig sütjük, míg a teteje szép aranybarna nem lesz. Egy picit remegős lesz a tészta közepe, amikor kivesszük, de ahogy hűl szépen összeáll. 
Ha kihűlt szeleteljük, de langyosan a legeslegfinomabb.



További rebarbarás receptek: 

Rebarbarás eperfagyi

Rebarbarás clafoutis

Pikáns rebarbara befőtt (Édes és keserű)












2014. április 14., hétfő

Harmadik év

Hahó, van itt még valaki? Ezer meg egy éve nem frissítettem új bejegyzésekkel a blogot. Hiányzik az írás, nem tagadom. Ez volt a harmadik év, mióta elkezdtem írni és sajnos a legkevésbé aktív.
Főzni főzök, sokszor és finomakat, desszert is kerül az asztalra minden hétvégén. Mostanában azonban nem az újdonságoké a főszerep, hanem a jól bevált, gyorsan és praktikusan elkészíthető recepteké. Annak ellenére, hogy az étkezéseink nagy változáson mennek át. Egyre kevesebb húst eszünk, sokkal több zöldséget. A család legfiatalabb tagja viszont nagyon kedveli a húst, a zöldségeket kevésbé, de azért nem adom fel. Igaz, nála a tejivás lett leminimalizálva.



Ezt a Fekete-erdő tortát hamarosan ismét elkészítem, mert eszméletlen finom. Receptjét Noémi blogján olvastam. 
Eddig nem szerettem a brokkolit, mióta ezt a joghurtos brokkolilevest elkészítettem, azóta minden héten ismétlem. Sőt, ez az ízvilág főzelékként is remekül működik. Lehet fel is teszem a receptjét.
Medvehagyma őrület  lecsengőben nálam. Na nem mintha nem rajonganék még mindig érte, de most már módjával fogyasztom. Húsvétkor persze elmaradhatatlan lesz az Anyukám által készített medvehagymás sárga túró. Az eredeti édes változatot én nem is kedvelem igazán. 
Hamarosan itt a spárga és az eperszezon, vagy már benne is vagyunk? Fehér spárga hollandi mártással vagy zöld spárgás rizottó buggyantott tojással biztos készül az idén is. 

2014. január 4., szombat

Helló 2014!

Hú, hol is kezdjem. Remélem mindenkinek csodálatosan teltek az Ünnepek és jól kezdődik az év. Lassan visszarázódok a régi kerékvágásba a hosszú téli szünet után. 
Az elmúlt fél évben nagyon elhanyagoltam a blogot. Az oka nagyon egyszerű, sokáig gondolkoztam rajta, hogy befejezem. Aztán az ünnepek alatt beszélgettem egyik barátnőmmel, és az ő egyik mondata - miszerint nem kell azért bezárni, mert ritkán írsz - győzött meg arról, hogy nem kell végleg bezárnom. Bár biztos, hogy sokkal ritkábban fogok írni, recept sem lesz mindig és főzőiskolai beszámoló sem lesz már, a kedvenc főzősulim nagy bánatomra bezárta kapuit. 
Arra is rájöttem, mivel a bloggal sohasem az volt a célom, hogy minél többen olvassák, csak annyi, hogy a barátimhoz eljuttassam kedvenc receptjeim, ezért amíg lesz pár olvasom és örömömet lelelem abban, hogy itt vagyok, addig folytatom. 
Kívánok erre az évre sok-sok finomságot, sok gasztro élményt, jó sütés-főzést. Nyugodtan szemezgessetek a régi receptjeim között is. Örülök, hogy velem tartotok ebben az évben is. 




Januári receptajánló: 

Zeller krémleves karamellizált körtével  és gorgonzolával

Bárány casserole zsemlegombóccal (coffeinmentes blog)

Sültcékla saláta friss kecskesajttal

Burgonya saláta chorizoval ( MandulaSarok blog)

Narancsos créme brulée

Újévi lencsefőzelék helyett, igaz ez is lencse: 

Grillezett sütőtök-lencse  saláta (Dolcevita)

Kókusztejes lencse curry ananásszal (ízbolygó)

2013. december 8., vasárnap

Advent második fénye


"Töltsd tele mások boldogságcsészéjét, 
és marad annyi felesleg, 
hogy a sajátodat is peremig töltheted."
Rose Pastor Stokes




Immár a második gyertya fénye lobbant fel az adventi koszorún. Mennyi minden finomság és élmény várt ránk a mai nap?  Forró csoki, forralt bor, sült gesztenye és még sok-sok finomság. Már az ünnepi menüt is tervezem. Szeretettel teli boldog adventi készülődést kívánok minden kedves olvasómnak.


2013. november 22., péntek

Már csak 32 nap

Ma megszámoltam, és pontosan ennyi nap van karácsonyig, jövő vasárnap pedig már gyújtjuk az első adventi gyertyát Az ajándékok jelentős része elkészült, minden évben a november végét tűzöm ki célul, az idén először sikerült is ezt tartanom.
Mostantól már csak süteményeket sütünk, díszeket készítünk, lakást csinosítunk, karácsonyi zenét is hallgatunk, magazinokat nézegetek. No stressz. Hoztam néhány linket a reggeli kávé mellé, és kívánok mindenkinek stresszmentes adventi készülődést.

Ez a   torta  még mindig nagyon tetszik. 

A konyhámban minden évben áll egy mézeskalács házikó. Az idén lehet, hogy ilyen lesz

Ha csak gondolatban is, de itt lennék legszívesebben adventi vásárban. Érdemes az aláfestő zenét is hallgatni a képekhez. Eszméletlen hangulata van.  

Kedvenc magazinom karácsonyi különszáma. Lapozzatok bele, érdemes. Még a tavalyi számba is.

A Sweet Paul magazin téli számába is érdemes belelapozni.  

Karácsonyi menü összeállításához ötletek egyik kedvenc blogomról. A sütőtökös créme brulée St. Jakab kagylóval 10 pontos előétel. 

Aki pedig különleges halleves receptet keres annak ezt a válogatást ajánlom. 

Ezeknek a képeknek a hangulata mindig elvarázsol. 







2013. október 11., péntek

Citromos-bazsalikomos cukkinifőzelék a 2. virtuális babaköszöntőre

"Nincsen a gyermeknek olyan erős vára,
mint mikor az anyja őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal az édesanyánál,
éberebb csillag sincs szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás amennyi sok lenne,
amennyit az anya meg ne érdemelne."

A Virtuális Babaköszöntő, angolul „baby shower“ főleg Amerikában létező néhány éves hagyomány. Általában családi vagy baráti körben rendezik meg, egy születendő vagy már megszületett gyermek köszöntésére. Családonként változó, hogy a gyermek születése előtt nagy hassal, pocakosan ünneplik meg a kisgyermek érkezését, vagy a megszületés után. Az azonban minden családnál egyforma, hogy az ünnepséget egybekötik finom ételek, sütemények, italok elfogyasztásával. A hagyomány nem teljesen ismeretlen nálunk, Magyarországon sem, hiszen évtizedekkel ezelőtt még létezett az a bizonyos „komatál“, amit a leendő Keresztszülők vittek az újdonsült Édesanyának. A komatálban erőt, egészséget adó ételek lapultak, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy az Anyuka tejtermelése fokozódjon, és a kisbaba minél több tejet  kapjon, minél gyorsabban fejlődjön. A komatál tartalmát mindig az ajándékozók kóstolták meg először, jelezve hogy semmi ártalmas nem került bele. Másrészt ezzel is tehermentesítették az Anyukát, hiszen egy csecsemő mellett a mindennapi főzés bizony embert próbáló feladat, különösen ha a kisbabának van már esetleg egy-két nagyobb testvére…



A virtuális babaköszöntő során idén februárban 4 kismamának kedveskedtünk. Most őszzel újabb három nagyszerű, kreatív gasztrobloggert és gyermekeiket köszönthetjük. Erikának, a Dublin felett az Ég
(http://dublinfelettazeg.blogspot.co.uk/szerzőjének pár hete született meg második kislánya. Katuci,  a Katucikonyha blog ( http://katucikonyha.blogspot.co.uk/) szerzője pár hónapos csöppsége mellett fáradhatatlanul ajándékoz meg minket   fantasztikus édességeivel. És Zita, a  Zizi Kalandjai blog írója (http://www.zizikalandjai.com) , a húsmentes valamint a vegán étkezés elkötelezett híve és konyhai nagymestere. Mivel mindannyian már hosszú ideje jobbnál jobb receptekkel lepik meg az olvasóikat, arra gondoltunk néhányan, ezúttal virtuálisan elindulunk hozzájuk, hogy gratuláljunk és jó egészséget kívánjunk a babáknak is és a mamáknak is.


Résztvevő bloggerek:


Ami http://www.colorsinthekitchen.com/
Gabi http://rakottkert.blogspot.co.uk/
Ildikó http://ildinyo.blogspot.co.uk/
Kriszta Citromos bazsalikomos cukkinifőzelék (www.vaniliaakonyhaban.blogspot.hu)
Anikó http://coffeinmentes.blogspot.co.uk/

 
De nem indulunk üres kézzel, komatálunkat megraktuk…És hogy mivel? A blogokon megtaláljátok….

Az én tálamba egy nyarat idéző könnyű finomság került, ami ráadásul nagyon hamar elkészül, és tápláló is. Nagyon jól emlékszek, az előző tél végén már mennyire untam a sütőtököt, gyökérzöldségeket, hogy most az ősz kezdetén, amíg van a piacon más zöldség, azokat részesítem előnyben. 






Hozzávalók: 
3-4 közepes méretű cukkini, só, bors, olívaolaj, néhány bazsalikomlevél, fél citrom leve, 2-3 dl natúr joghurt, személyenként 2 olajban eltett aszalt paradicsom vagy személyenként 1 buggyantott tojás


Elkészítés: 
A cukkiniket meghámozom, legyalulom,  majd néhány csepp olívaolajon elkezdem párolni. Sózom, borsozom. Mikor elérte a megfelelő állagot, az 1/3-át kiveszem, a joghurttal, bazsalikomlevéllel és citromlével krémesre turmixolom. Visszaöntöm a cukkinire, összekeverem. Apróra vágott aszalt paradicsomot szórok a tetejére, vagy készítek rá egy buggyanott tojást és már tálalom is.



2013. szeptember 16., hétfő

Nagymamám krumplis kőttese és a szentendrei Skanzen


Szombaton a hideg őszi eső ellenére is volt aki szabadtéri programot szervezett és eljött Szentendrére a Skanzenba. Én is ott voltam, sütöttem és főztem egy csodálatos régi házban, a kemencében és a fatüzelésű épített sparheten. 
Nagyon nagy élmény volt, nagyon jól éreztem magam, bár borzasztóan izgultam, hogyan  fog sikerülni. De amikor a kőttest kivettem a sütőből és megkóstoltam, visszatértek a régi emlékek, igen, sok-sok évvel ezelőtt ugyanezt az ízt éreztem, mikor nagymamám kivette a sütőből a forró krumplis kőttest. 
Minden nagyon hamar elfogyott, a gyerekek még repetázni is visszajöttek, tündériek voltak.  (Indulás előtt mindenre kiterjedő listát írtam az alapanyagokról, amit magammal kell vinni. Természetesen mi maradt itthon? Amit nem írtam a listára, a  fényképezőgép és az innivalóm.)



Hozzávalók:

40 dkg főtt, áttört burgonya, csipet só, 10 dkg cukor, 2 tojás, 2 dkg élesztő, 3 dl langyos tej, 2 evőkanálnyi olvasztott vaj, 70 dkg liszt, 20 dkg házi szilvalekvár, 1 tojás sárgája a kenéshez

Elkészítés:

A langyos tejben az élesztőt megfuttatjuk. A burgonyát héjában megfőzzük, ha kihűlt megpucoljuk és krumplinyomón átnyomjuk. Ezután a burgonyához hozzáadtam a tojásokat, a csipet sót, cukrot és a tejben megfuttatott élesztőt, az olvasztott vajat és simára kevertem és annyi liszttel dagasztottam ki, hogy se kemény, se lágy ne legyen a tészta állaga. Nagyon ragad! 
Gombócokat formáztam belőle a tenyeremben, a közebébe tettem egy evőkanálnyi szilvalekvárt. Tepsibe rendeztem őket és meleg helyen a triplájára kelesztettem őket. (Kb. 1 óra)  A tetejét tojássárgájával megkenjük és 20-30 perc alatt 180 fokos sütőben megsütjük.



2013. augusztus 9., péntek

Hűs bazsalikomos cukkini krémleves (VKF! 58 fordulóra)

Meleg van, és ez így van rendjén, hiszen most van itt az ideje.  Nem is főzök sokat, viszont enni azért kell. Jól jönnek ilyenkor a villám receptek, mint ez a cukkini krémleves. Néhány perc alatt a zsenge cukkini meg is párolódik, utána már csak be kell hűteni, és akár a strandra, partra is vihetjük magunkkal.
Szuper témát írtak ki a TeaRoom-os lányok, akikhez  VKF! staféta repült.  Az aktuális forduló témája a Beach Blogger Bistro, egy napra képzeletbeli szakácsok lettünk a saját strand bisztrónkban. Hogy mi is lenne az én bisztrómban? Hűs zöldséges levesek, gyümölcsturmix, bazsalikomos paradicsomos kenyér zöldséges kencékkel, kalács friss lekvárral és az elmaradhatatlan házi fagyi. Valahogy így képzelem el.




 Hozzávalók: 
3-4 kis méretű zsenge cukkini, 2-3 dl zöldség alaplé, olívaolaj, 3-4-5 bazsalikom levél, 2 dl natúr joghurt, poharanként/tányéronként 1 evőkanálnyi feta sajt elmorzsolva

Elkészítés:
A cukkiniket megmossuk és a zsenge héjával együtt nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Pici olívaolajon elkezdjük párolni. Mikor picit összeesett, hozzáadjuk a zöldség alaplevet, puhára főzzük.
Lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk a joghurtot, a bazsalikomleveleket, és krémesre turmixoljuk. (Persze maradhat darabosan is, úgy is finom.)
Ha szükséges sózzuk és aki szereti őrölhet rá borsot. Szobahőmérsékleten vagy jól behűtve fogyasztjuk. Fogyasztás előtt csepegtetünk rá finom olívaolajat és a feta sajtot rámorzsoljuk. 
(Fényképezés után 2 pohárnyit betettem a hűtőbe, majd a vacsoránál az egyiket elővettem és elkezdtem kanalazni. Mire a fiam megjegyezte, tudok-e róla, hogy este már nem egészséges kávét inni. Imádom, hogy ilyen figyelmes, de ezt a levest most tényleg csészéből esett legjobban kikanalazni. )

2013. július 4., csütörtök

Hideg málnakrémleves mini túrógombóccal

Amikor megláttam Nóri blogján a hideg epekrémlevest, eszembe jutott az a régen evett finom erdei gyümölcs krémleves, amit mini túrógombócokkal tálaltak az étteremben. Ha ott jártam, mindig ilyet rendeltem. El is határoztam, hogy elkészítem málnából.
Sose gondoltam volna, hogy több málna fog a kertben teremni, mint amennyit nyersen meg tudunk enni. Szerencsére eljött ennek is az ideje. Azóta Nórihoz is került fel egy szuper málnakrémleves, ez most az én verzióm, főzés nélküli, friss, üde, gyümölcsös. A mini túrógombócokat kell csak főzni, amik nagyon feldobják az egyébként is finom levest, amit akár desszertként is fogyaszthatunk.
Ezt a levest küldöm nagy szeretettel virtuálisan kedves bloggertársamnak, Katucinak babaköszöntőre, hiszen nemrégen adott életet második gyermekének. Kívánok Nekik nagyon jó egészséget és nagyon sok boldogságot a gyönyörű kislányához.



Hozzávalók:  
A leveshez: 600 g málna, 100 ml friss tejszín (nem főző!), 100 g görög joghurt, 2 evőkanál  nádcukor, néhány szem málna a tálaláshoz és néhány bazsalikomlevél

A túrógombóchoz (ebből a mennyiségből nem csak a levesbe jut, de a tojás miatt ennél kisebb mennyiséget nem lehet főzni) 250 g túró, 3 evőkanál búzadara, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál cukor, 1 tojás sárgája, 1 tojás fehérje, csipet só



Elkészítés:
A leveshez a málnát megmossuk, összetörjük egy burgonyanyomóval, összekeverjük a többi hozzávalóval és egy szűrőn átszűrjük, így eltávolítva a magokat, hogy selymes, krémes levesünk legyen. 1-2 órára a hűtőbe tesszük. 
A túrógombóchoz a tojást szétválasztjuk, a túrót a sárgájával és a többi hozzávalóval összekeverjük és 2-3 órára a hűtőbe tesszük pihenni. A fehérjét kemény habbá verjük és beleforgatjuk a tojásfehérje habot is a masszába.
Mini túrógombócokat formázunk belőlük és forró vízben megfőzzük. Tányéronként 3 db-ot, összesen 12 db-ot, ez kb a tészta harmada. Amit nem a levesekhez tálalunk, abból remek uzsonna készíthető egy kis morzsával.

Egy leveses tányérba helyezünk 3 mini túrógombócot, erre öntjük a levest. A tetejét néhány szem friss málnával és bazsalikom levéllel díszítjük. Készíthetünk hozzá bazsalikomos morzsát is.


2013. június 28., péntek

Málnás tejpite

Amikor megláttam Ami blogján a ribizlis tejespite receptjét, nem volt kérdés, hogy el fogom készíteni, méghozzá málnából. Az elmúlt időszakban leesett rengeteg csapadéknak köszönhetően a málnabokrok soha nem látott mennyiségű gyümölccsel ajándékoztak meg. Az első adag süti mézzel készült, a másodikat már cukorral készítettem. Pillanatok alatt elfogyott. Az állaga lágyan krémes, mégis szeletelhető. Isteni finom uzsonna és bármilyen bogyós gyümölccsel elkészíthető.



Hozzávalók egy 23 cm átmérőjű pite formához:  (recept a Colors in the Kitchen blogról és a Tartelette blogról)

5 tojás
120 g méz (vagy 100 g cukor)
150 ml teljes tej
150 ml tejszín (minimum 30%-os zsírtartalmú!)
35 g liszt vagy tönkölyliszt

250 g málna vagy más bogyós gyümölcs
egy kevés vaj a formát kikenni




Elkészítés: 
A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A formát kivajazzuk. A málnát megmossuk és a forma aljába szórjuk A tojásokat a mézzel alaposan elkeverjük, habosítjuk, majd hozzáadjuk a tejet és a tejszínt is, végül pedig a lisztet beleszitáljuk és beleforgatjuk. 
A tojásos-mézes-tejes keveréket a málnákra öntjük úgy, hogy azok amennyire lehet a forma alján maradjanak. (Mire megsül a piténk úgyis a tetejére keverednek.) Sütőbe tesszük és légkeverés nélkül   40 perc alatt megsütjük. Addig sütjük, míg a teteje szép aranybarna nem lesz. Egy picit remegős lesz a tészta közepe, amikor kivesszük, de ahogy hűl szépen összeáll. 
Ha kihűlt porcukrot szórhatunk a tetejére, és szeleteljük. De langyosan a legeslegfinomabb. 




2013. június 23., vasárnap

Bistro at home - interjú

Ma vendéget hívtam. Kiültünk az árnyékos teraszra, és beszélgettünk, mert szerettem volna jobban megismerni. A találkozó most csak virtuálisan jött létre, de remélem, egyszer személyesen is fogunk találkozni. Nórit, a Bistro at home blog szerzőjét a VKF! kapcsán ismertem meg. Amikor a blogjára kattintottam ott is ragadtam. Csodálatos fotói, melyek tele vannak élettel, izgalmas receptjei lenyűgöznek. Nóri elfogadta a meghívásom, aminek nagyon örültem. Ezért ma a vele készült beszélgetést olvashatjátok,  fogadjátok szeretettel. A képeket Nóri készítette, az ő tulajdona, és az ő engedélyével teszem közzé itt is. Az interjú előtt nézzetek be hozzá. Még csak néhány hónapja írja blogját, de sok-sok izgalmas recept és hangulatos kép vár rátok.




A fotóid csodaszépek és kifinomultak. Mióta fényképezel? Hol tanultál meg ilyen szinten fényképezni?

Az a vicces, hogy soha nem tanultam :) Lehet, hogy a véremben van, mert nagypapám elég jó fotós volt fiatalabb korában, még a képeket is maga hívta elő. Korábban egyáltalán nem érdekelt a fotózás. A fénykép készítés kimerült annyiban, hogy egy kis kompakt géppel a nyaralások alatt kattogtattam. Aztán egyszer előálltam a páromnak azzal, hogy vegyünk egy igazi, tükörreflexes gépet - igaz, fogalmam sem volt róla, hogyan is kell használni, de nálam általában úgy van, hogy előbb megveszem a kelléket, eszközt, aztán addig próbálgatom, amíg meg nem tanulom használni :) Szóval 1,5 éve megvettük a gépet és hónapokig hozzá sem nyúltam. Aztán elkezdtünk barátkozni, és persze, nem nagyon sikerültek a képek. Nem adtam fel, bújtam a használati utasítást, fotós könyveket kezdőknek és az internet is nagyon sokat segített cikkeket, fórumokat olvasgatva. 

Melyik a kedvenc képed a sajátok közül, ha van ilyen egy fotósnak és melyik az. Miért áll hozzád ez a legközelebb? 

Minden sorozatban van pár kép, amibe kicsit beleszeretek, de kimondott kedvencem nincs. Igazából sokszor nem is vagyok elégedett a képeimmel :) Már nem emlékszem, hol olvastam vagy hallottam, hogy akkor jó egy étel fotó, ha az azt nézőknek megjön az étvágya :) Szerintem ez nagyon igaz! Én is azokat a képet szeretem, amik élnek, amiknél azt érzem, hogy már nyúlnék is az étel felé, mert annyira szépen komponált, vonzó a róla készült fotó.
Amit nagyon szeretek, azok a részleteket ábrázoló képek. Egy lisztes kanál, kis só rögök, hozzávalók. 

Honnan szerzel inspirációt a képeidhez? Van kedvenc fotósod, és ha igen ki az és miért? 

Kedvenc fotósom van! :) Török-Bognár Reni. Igazából miatta kezdtem el fotózni, miatta akartam elkezdeni, megtanulni. Az ő képei nagyon élnek. Hihetetlenül jó érzéke van a színek összeválogatásához, a kompozíciók megalkotásához. Egyszer szeretnék úgy fotózni, ahogy ő! Úgy, hogy akár egy adag nyers tészta vagy pár szem fűszer is magával ragadjon másokat.
Egyszer, amikor betegen feküdtem otthon, végigolvastam a bologját az elejétől a legvégéig, az összes hozzászólással együtt, mert szerettem volna megfejteni a titkát :) Az ő képei nagyon inspirálnak, ha elakadok, vagy nem jön az ihlet, átpörgetem a blogját és új lendületet kapok.
A másik inspirációs forrásom a Pinterest. Szerintem fantasztikus találmány! Jónak találom benne, hogy a világ legkülönbözőbb táján élő emberek fotóit, látásmódját egy helyen látom és más szemléletmódokkal is találkozhatok. 

Csak néhány hónapja írod a blogod, mi késztetett blogírásra és hogyan találtad ki a blogod címét? 

Sokáig úgy voltam vele, hogy semmi értelme belekezdeni, minek újabb fa az erdőbe és különben is, ki lenne kíváncsi egy nagyon sokadik gasztronómiai témájú blogra. Azonban nagyon szeretek főzni, már kisiskolás korom óta készítek egyedül ezt-azt és szerettem volna az ételekről készített fotókat egy helyen tudni. Így hát, belevágtam, magam miatt, igaz, hosszas hezitálás után.

A név nagyon nehezen jött. Azt tudtam, hogy valami olyasmit szeretnék, ami összefoglalja az ételekhez való viszonyomat, nem csak egy részt ragad ki. Először valami francia csengésűre gondoltam, de elvetettem az ötletet, mert megérteni és leírni is elég nehéz lett volna. Végül nem is tudom, hogy lyukadtam ki a Bistro-hoz :) De, azt hiszem ez a név valóban jellemez engem, azt amit csinálok és, amit a jövőben szeretnék. Amikor főzök, sokszor készítek ételt valami alkalomra vagy valakinek, így olyan, mintha egy pici éttermem lenne, ahol sok-sok finomság készül, szeretettel. Remélem, majd egyszer hivatásszerűen is lesz erre lehetőségem. 

Sok fantasztikus étel receptje szerepel már a blogodon . A főzéshez honnan szerzel inspirációt? 

Általában könyvek, újságok vagy blogok adják az ötletet, hogy mi készüljön, de legtöbbször túlvásárolom magam :) Ekkor jön a kreativitás, hogy megmentsem a hozzávalókat és ilyenkor abból főzök, amit a hűtőben találok.
Szeretem azokat az ételeket, amiket gyorsan el lehet készíteni, mert sajnos kevesebb időm van a főzésre, mint szeretném.
Kísérletező típus vagyok, erre jó példa az orgona-krémleves is :) Vevő vagyok az új ízekre, technológiákra, de a hagyományos ételeket is szeretem. Nagymamám krumplifőzelékét hetekig tudnám enni :) 

Melyik a kedvenc szakácskönyved, és magazinod, ha van ilyen? Miért ez áll hozzád legközelebb?

Kedvenc könyvem nem nagyon van, időszakos, hogy melyiket szeretem éppen. Az azonban tény, hogy lassan már nem férnek el a konyhában, így éppen azon vagyunk, hogy bővítjük a kamrát :) A szakácsok könyve azonban egy biztos pont, amihez bármikor szívesen fordulok, mert az abban lévő receptekkel tudom, hogy csak jól járhatok.
Magazinok tekintetében az abszolút kedvenc a Good Food. Minden hónapban kis cetlikkel bejelölöm, hogy melyek azok a receptek, amiket mindenképp ki szeretnék próbálni. 

Melyik az a három étel, ami nagyon nagy hatással volt rád? Lehet ez saját főztöd, vagy amit vendégségben ettél vagy egy éttermi fogás, akár egy otthoni kedvenc.

Jelenleg még mindig a Gourmet Fesztivál hatása alatt vagyok. Tavaly csak 1 napot voltunk, de idén már rutinosan bérletet vettünk. 4 napig voltunk kint és komoly túratervvel készültünk, hogy hol, mit szeretnénk kipróbálni. Felemelő volt 4 napig minőségi ételeket, új ízeket kóstolni! Imádom ezt a rendezvényt, mert kis adagokat adnak, így nagyon sok mindent lehet kipróbálni. Hozzá kell tenni, azért így is mindenből 1 adagot vettünk és feleztünk meg a párommal. 

Ha lehetőséged lenne rá, kit hívnál meg vendégségbe és miért őt? 

Én bárkinek örülök, ha vendégségbe jön hozzánk, mert szeretek készülődni. Képes vagyok magamra vállalni egy 12 fős karácsonyi vacsora nagy részét és akár 1,5 napot is a konyhában állni, hogy minden tökéletes legyen. Nekem tényleg hobbi, és kikapcsolódás a főzés.
Ha mindenképpen kellene mondanom egy konkrét személyt, akkor Pierre Hermé-t szívesen vendégül látnám és megmutatnám neki, hogy milyen macaronokat tudok készíteni :) Kíváncsi lennék a véleményére, és talán, egy-két trükköt is elárulna :) 

Mit hoznál magaddal ha hozzám jönnél vendégségbe? ? (Lehet recept, kép, blogon már megjelent recept is)

Valószínűleg nem csak az ételekre helyezném a hangsúlyt, hanem a tálalásra, terítékre is. Szerintem ez is nagyon fontos, szeretek gondoskodni a részletekről, kiegészítőkről. Komoly kelléktáram van már, de ebből sosem elég :)
Ami az ételeket illeti, biztos, hogy az idénynek megfelelő hozzávalókból állítanék össze valamit, mondjuk egy rebarbarás sütit, mert az éppen megérett a kis veteményesemben :)





Nóri, nagyon köszönöm az interjút és további nagyon sok örömet kívánok a sütéshez, főzéshez, fotózáshoz. És még egy kívánság: váljon valóra az álmod, a saját bistro, sok-sok elégedett vendéggel. Ez utóbbiban biztos vagyok. :)

2013. június 11., kedd

Bazsalikomos palacsinta fehér spárgával (VKF! 57. forduló)

A második pályaművem a VKF! 57. fordulójára. Egy édes után egy sós változat, mert mindenképpen akartam valamilyen sós változatot is  készíteni. A napokban előkerültek régebbi magazinok. Abban bukkantam rá a spárgával töltött palacsintára, melynek a tetejére a sajt rá lett sütve. Azt pedig egyenesen imádom. A piacon még kaptam finom zsenge fehér spárgát. Egyenesen a termelőtől. Bár az eredeti recept jelentős átalakuláson ment keresztül, az ihlet innen jött.



Hozzávalók: Kb. : 6 db palacsintához: 10 dkg liszt, 1 tojás, 2,5 dl tej, csipet só,1 evőkanál frissen reszelt parmezán, egy maroknyi bazsalikomlevél
500 g fehér spárga, 10 dkg ementali sajt, 1 dl tejszín, frissen őrölt bors, néhány bazsalikom levél a tálaláshoz

Elkészítés: A tojásokat a tejjel habosra keverjük, majd a liszttel simára keverjük. Csipet sóval és parmezánnal ízesítjük. beletépkedjük a bazsalikom leveleket is. Cseppnyi kukoricacsíra olajon, forró palacsinta sütőben kisütjük a palacsintákat.

A fehér spárga szárakat megtisztítjuk, néhány percig főzzük picit cukros vízben. Elsőre nekem is meghökkentő volt ez, itt olvastam róla és működik.  Jeges vízbe szedjük ki.

Palacsintánként 2-3 szál fehér spárgát beletekerünk. Én most úgy, hogy a fej része kilátszódjon. A reszelt ementali sajtot összekeverjük a tejszínnel, ráhalmozzuk a hőálló tálba fektetett palacsintákra, borsot őrölünk rá és 10 percre a 200 fokos sütőbe toljuk. Ha a sajt kezd pirulni kivesszük. Néhány percig hagyjuk pihenni. Tálalás előtt friss bazsalikomleveleket szórunk rá.
Remek ebéd vagy uzsonna kerekedik belőle. 

2013. június 4., kedd

Eper-spárga saláta friss kecskesajttal

Ismét salátát hoztam, de ha ezt is elkészítitek, nem fogjátok megbánni. Sőt! Ez a kedvencem. Ahogy a mézédes földieper találkozik a selymes balzsamecettel és a krémes kecskesajttal, az valami fantasztikus. Mindehhez kísérőnek finom zöld saláta és roppanós zöld spárga. Igazi összhang. Alapötlet innen és innen. 




Hozzávalók: 
1 csomag (20 dkg) vegyes zöldsaláta, egy csokor (500 g) zöld spárga, 30 dkg földieper, 15 dkg friss kecskesajt, só, bors, balzsamecet, olívaolaj

Elkészítés: 
A zöld salátát egy tálba halmozzuk, a földiepret megmossuk, negyedbe vágjuk. A zöld spárgákról a fás részt letörjük, ha vastag, akkor hámozzuk is. Forró vízbe tesszük 2-3 percre, majd jeges vízbe szedjük. 
A spárgáról a vizet lecsepegtetjük, a zöld saláta levelekre helyezzük. Sózzuk, borsozzuk. Ráhalmozzuk a negyedbe vágott földiepreket, olívaolajat és jó minőségű balzsamecetet csepegtetünk rá. A tetejére morzsoljuk a friss kecskesajtot. 
A legzseniálisabb saláta, amihez volt valaha szerencsém.