2011. augusztus 7., vasárnap

Csillagánizs nyári tábor 3. nap

A nap 10 órakor reggelivel indul a Légli Majorban. Frissen sült házi kenyérrel és friss kaláccsal vártak a háziak ránk. Készítettek friss vargányával  rántottát, voltak finom sajtok, finom vaj, lekvárok. Nem volt okunk panaszra ezen a reggelen sem
Tímea felhívta a figyelmünket, hogy óvatosan reggelizzünk, hiszem fél 1-re van asztalunk foglalva a  Kistücsökbe. Reggeli után elköszönés, hiszen nem mindenki tart velünk Balatonszemesre. Közben vásároltunk borokat, némi apróságot a fazekas műhelyből és elindultunk, van aki haza, van aki a Kistücsökbe Balatonszemesre. Ezennel véget ért a Csillagánizs első nyári tábora.


Már régebben is kis szerettem volna próbálni ezt a sokat dicsért balatoni éttermet. De csak ezért külön nem mentünk le a Balatonra, amikor pedig ott vagyunk, akkor szinte mindig barátokkal vagyunk és közösen főzünk.


Lehet, hogy túl nagy várakozással érkeztünk, az is hatással lehetett, hogy fantasztikusakat ettünk ezen a hétvégén, közvetlenül a Kistücsök-beli látogatás előtt és hogy Tímea szavaival éljek, mi már nem vagyunk átlagos vendégek. Összességében azt kell mondjam nem volt rám nagy hatással. Az étel finom volt, a kiszolgálás pontos. A Kistücsök még mindig kiemelkedik a Balatoni éttermek közül, és ha ott járok, és biztosra akarok menni, őket választom.
Amiket ettem:
üdvözlőfalatként paradicsomlé bazsalikomhabbal
kovászos uborka leves
szarvascomb vadasan burgonyafánkkal
házi krémes málnahabbal (nem fotóztam, mert bordó terítőn és az üveg tányéron nem érvényesült, viszont finom volt)


Ebéd után elköszönés. A hétvégét a teraszunkon elfogyasztott finom fagyik zárták.

2 megjegyzés:

  1. A teraszotokon elfogyasztott igen finom fagyik zárták... amiket Te csináltál... mind a 15 félét... ez így pontos :))))

    VálaszTörlés
  2. Csak tizenhárom féle, most számoltam össze, a Te szőlő sorbet-ed a 14.

    VálaszTörlés